A legyezőhorgászat lehetőségei hazánkban erősen korlátozottak. Tiszta vizű patakok hiányában csukát, balint és domolykót kell megcéloznia a suhogtatni vágyó horgásznak. Van azonban az évnek néhány olyan napja amikor kedvező vízállás és időjárás esetén igazi legyezőhorgász élményben lehet részünk. Ez a tiszavirágzás időszaka.

“Járatja a víztükör a bolondját a párafelhőbe burkolódzó lenyugvó nappal, kvartyog a kanos kecskebéka, prüttyög a poszáta a nád torzsakos mélyén, dudorodik a víz szivárványszínű felületi feszülete, kitolja magából a sokéves előbogarat. Ekkor jön a csoda: a kicsinyke undormány leveti készenlétirendőr-ruháját, és előgörnyeszti rikítózöld kérésztestét, kifeszíti szárnyait, és már készen is áll a természet misztériumának beteljesítésére. Így indul a párperczes tiszai virágmennyegző. Ezt látta Árpád apánk, ezt látják majd ükunokáink.”

részlet Csiró Géza: Egyszerű élőlényerotika a palajon című könyvéből

Palingenia Longicauda

Az Európában legnagyobbra növő kérészféle, a tiszavirág jelentős természeti örökségünk. Valaha egész Európában honos volt, az ókorban Arisztotelész is tesz róla említést. A szabályozásoknak és szennyezéseknek köszönhetően jelenleg csak a Tisza vízrendszerében található meg, szerencsére egyre növekvő létszámban.

Advertisement

Amikor először pillantjuk meg a tiszavirágot rögtön szembe tűnik a mérete. A tiszavirág nagy. Tényleg nagy. Kiterjesztett szárnyakkal mérete lepkéhez közelít, színe élénksárga. A tiszavirág védett, eszmei értéke 10 000 Ft és szerencsére védelmét kezdik komolyan venni. A büntetések hatására a vízisível közéjük hajtó barmok és a kérészt horogra élve feltűző bácsikák szerencsére kezdenek kikopni.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Törékeny jószág

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Európa legnagyobb kérésze

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Szubimágó vedlés

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

bőr

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Násztánc

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Minden élőlény előszeretettel fogyasztja a fehérjedús falatot. (Eszetekbe se jusson megenni!)

Advertisement
Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!

Ennyi között vajon hogy veszik észre a halak legyünket?

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Hosszú farok, sárga test, sötét hát. Ezt kell imitálni a műlégynek is.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

A part menti bokrokat érdemes figyelni, képet kaphatunk a rajzás intenzitásáról

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Lárva. Ez is védett, horogra tűzni tilos!

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ezt csinálja a felszínen, könnyen kiszúrják a halak a rezgést

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ebből bújt ki az imágó

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Cuki

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Mint egy jókora lepke

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Jajj de szép!

Nézzük mivel horgásszunk!

Nincs is szükség arra, hogy élő rovarral csalizzunk, nagyon könnyen készíthetünk imitációt sárga polifoamból. Ezt a primitív de fogós imitációt szaloncukornak nevezik a Tisza menti horgászok.

Advertisement

Tiszavirágzáskor a még a nagytestű halak is kérészt esznek, olyan tömegben lepi el a felszínt a rovar, hogy más táplálék nemigen jöhet szóba. Mivel százezernyi mozgó rovar között kell felkínálnunk kérész imitációnkat, összességében elmondható, hogy a minél nagyobb jelet leadó műlegyek működnek. A szaloncukor ilyen, kifeszítve a zsinórt szépen húzza a csíkot a felszínen.

Aki nem híve a primitív megoldásoknak készíthet őzszőrből, tollakból szofisztikáltabb kérészlegyeket is, a lényeg a sárga szín, a megfelelő méret és az, hogy minél tovább fenn maradjon a felszínen. Jól működnek a muddlerek, gurglerek de általában nem múlják felül a szaloncukor legyet.

Advertisement

Az imágók mellett érdemes néhány nagy méretű nimfát és nedvelegyet is kötni, ezek nem a kifejlett rovart, hanem a kikelni készülő lárvát imitálják.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ocsmány de hatékony. Bevetés előtt a híres szaloncukor légy.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Nagy méretű nimfák, érdemes napközben is próbálkozni velük.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Tiszavirág emerger

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Nedves légy

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Muddler variáns

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Hasonlít?

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ezek is nimfák

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Érdemes összenézni őket az igazi rovarokkal

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Tiszavirág doboz

Hogyan horgásszunk

A kérészrajzáson a legideálisabb egy 6-os erősségű legyezőbot, 270 cm körüli vékonyodó leaderrel és 20-as előkével. Nem érdemes finomkodni, a nagy legyek megcsavarják a vékony tippetet. Nagyon fontos, hogy csak lesúlyozott csónakból horgásszunk, mozgás közben nem tudjuk kihasználni az áramlás adottságait.

Advertisement

Rajzás előtt is érdemes nimfákkal próbálkoznunk. A halak nem csak az imágót hörpölik a felszínről, a kikelni készülő, felúszó lárvákat is, a sodrás által kifeszített zsinóron rándulás jelzi a kapást.

Rajzás kezdetén amikor még csak szórványosan repül a rovar, a horgászat technikája borzasztóan egyszerű: minél nagyobbat dobni, majd megvárni, hogy a zsinór kifeszülve maga után húzza a műlegyet, ez az ún swingelés. A szépen csíkot húzó légyre általában vehemens kapások vannak.

Advertisement

Rajzás csúcsán amikor már tele van a vízfelszín rovarral általában a halak sem mozdulnak sokat, egy egy helyre beállnak a felszín alá és hörpölik a rovarokat. Ilyenkor lehet nagyobb halakat is találni, a harcsa, ponty és az amur (!) egyaránt kedvelik a fehérjedús táplálékot. Ilyenkor érdemes beállni és szabadon sodortatni a halak eléjük a legyet, ezt hívják dead drift-nek.

...és akkor most jöjjenek a halak:

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ilyenkor jókora gardák jöhetnek

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ennyire szeretik a szaloncukrot

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

a kisbalin is

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Tiszavirágzáskor fő zsákmány a balin

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Mélyebb vízrétegben rajzás előtt is fogható

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Kis szerencsével ekkora amurok is foghatók. Főnynek sikerült.

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Torpedófej

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

A jász is gyakori zsákmány

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Kiss Gábor nagy balin

Advertisement
Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!

Figura. Ha ő gájdol, garantált a fogás

Advertisement
Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!

Totya bácsi arcán látszik a másfél órás küzdelem, melyet a nyolcas kérészhörpölő amurral vívott

Advertisement
Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!

Még nincs rajzás, de hal már igen

Illustration for article titled Virágzik a Tisza!!!
Advertisement

Ketten két irányban

Már jönnek a hírek a repülő rovarokról, nyakunkon a rajzás. Aki szeretne egy jót legyezni, tegye szabaddá a következő napokat…

Advertisement

Kedvcsinálónak Mr. Stickman videója a 2011-es rajzásról.

Képek: Bartha Péter, Balogh József, Benyuska Richard, Kiss Gábor

Share This Story

Get our newsletter